Rowena egyedül üldögélt magányos szobájában. Egész napos, fárasztó tanítás állt mögötte, és nem volt más vágya, mint aludni egy nagyot.

Egy teljes nap telt el a virágos réten eltöltött séta óta, azóta nem nagyon gondolt az ott lezajlott párbeszédre. Amúgy is minden idejét lefoglalták a diákjai, akiket egyre bonyolultabb bűbájokkal ismertetett meg nap mint nap.

Sóhajtott, és megpróbált kikapcsolódni. Lassan elnyomta az álom, és végre átadhatta magát az édes semmittevésnek. Ismét a mezőn állt, a napsugarak simogatták az arcát, kisnyulak szökdeltek a lába alatt, és egy furcsa madár ütemesen kopogott az egyik fatörzsön…

A kopogás erősödött, elhalványítva az eszményi kép többi részletét. Rowena felnyitotta szemeit. Néhány másodpercbe is beletelt, amíg konstatálta, hogy tényleg kopognak. Álomittasan feltápászkodott, és az ajtóhoz igyekezett.
Helga állt odakint.

- Rowena, bejöhetek?

- Hát persze, Helga… éppen aludtam, de gyere csak nyugodtan!

Elnyomott egy ásítást, és betessékelte barátnőjét. Helga kérdezés nélkül letelepedett egy székre, és azonnal a tárgyra tért.
- Mi van közted és Salazar között?

- Semmi – felelte őszintén Rowena. – Miért, úgy látod, hogy van valami?

- Mostanában olyan csendes. Jó, egyébként se szokott feleslegesen beszélni, de… szóval, olyan… más. Más, mint régen. Ráadásul tegnap együtt mentetek el a mezőre.

- Nem együtt mentünk – mosolyodott el Rowena. – Véletlenül találkoztunk össze. Nem is történt semmi, csak néhány szót beszéltünk.

Látta Helga arcán, hogy még mindig nem győzte meg teljesen.

- Feleslegesen aggódsz, Helga. Nincs titkom előtted.

- Akkor megnyugodtam – sóhajtott barátnője. – Salazar megint olyan komornak és mogorvának tűnik. Azt hittem… szóval, hogy azért ilyen, mert… hogy te… visszautasítottad a… a házassági ajánlatát. De úgy látszik, tévedtem. Most miért nevetsz?

Rowena erre a mondatra olyan hangosan kacagott fel, ahogyan azelőtt soha.

- Micsoda? Hogy én és Salazar? Nem hinném, hogy meg akarná kérni a kezemet. Helga, drága Helga, hogy jutnak effélék az eszedbe?

- Jó, jó… elismertem, hogy tévedtem.

Kifogytak a beszédtémából. Helga érezte, hogy ezután a komolynak szánt téma után oktondiság lenne belekezdeni holmi üres fecsegésbe.

- Én akkor megyek is. Váltok néhány szót az egyik tanítványommal. Még mindig nem sikerült gombává változtatnia azt a nyavalyás fatönköt…

Rowena még mindig nevetett, csak egy biccentéssel jelezte, hogy tudomásul vette barátnője üzenetét.

Helga valóban elindult megkeresni azt a bizonyos diákot, ám az egyik közeli folyosón összeakadt Maurice-szal, és teljesen kiment a fejéből a dolog.

- Jó estét! – köszönt rá a tanítvány.

- Szervusz, Maurice. Te nem játszol a többiekkel odalent?

- Nem érzem jól magam, hölgyem.

- Hogyha akarod, főzök neked egy csalánlevest – mosolygott a fiúra Helga. – Úgy tudom, kiválóan elmulaszt mindennemű fájdalmat. Nos, kérsz?

- Köszönöm, hölgyem. Kérem, ne fáradjon feleslegesen miattam…

- Nem fáradság, hova gondolsz! Én magam is elég furcsán érzem magam mostanában. Főzök két adagot, tiéd lehet az egyik. Na, mit szólsz?

- Nem szükséges – hallatszott egy hideg, erélyes hang. Kisvártatva Salazar tűnt fel a folyosó legvégén. Éles pillantással végigmérte Helgát, Maurice-t, majd a folyosó falát, és szeme összeszűkült, mintha észrevett volna valamit, amit csak ő lát.

- Hogyhogy? – csodálkozott Helga. Maurice összerezzent.

- Úgy vettem észre, ez a kedves fiú újabban gyakran szaglászik mások magánügyei iránt. Természetes, hogy rosszul érzi magát, én is így éreznék a helyében. Ezt nem lehet egy egyszerű levessel orvosolni.

Egyértelműen Maurice-hoz intézte szavait, aki ismét megremegett egy kicsit, de keményen állta a férfi tekintetét.

- Miről beszélsz? – hüledezett Helga.

- Igazán semmiről – vont vállat furcsa, vékony hangon Maurice. – Az úr csak tréfált.

Az a pillantás, amit Maurice és Salazar váltott, azonban nyilvánvalóvá tette, hogy nem tréfadolog az egész. Helga nem figyelt oda – pedig ha elkapja ezt a pillantást, sok minden talán másképp alakul… de ehelyett tátott szájjal figyelte, ahogy Salazar elhalad mellettük. Amikor ismét kettesben maradt Maurice-szal, leplezetlen kíváncsisággal szegezte neki a kérdést:

- Maurice, mi volt ez? Tudsz valamit, amiről nem kellene?

Maurice egyik lábáról a másikra állt. Való igaz, elmondhatná Helgának, hogy ezen a helyen találkozott össze egy éjszaka Salazar Slytherinnel, és idézhetné, mit mondott neki akkor a férfi – másfelől viszont tartott tőle, mivel jár, ha eljár a szája.

Kitérő választ adott.

- Az úr nagyon jó volt hozzám, amiért megtűrt itt a kastélyban. Ha tudok is valamit róla, önmagam előtt is titkolom.
Azzal ismét jó estét kívánt, és elsietett.

- Önmagam előtt is titkolom… – ízlelgette a fiú szavait Helga. Aztán eszébe jutott Rowena, és az állítólagos őszintesége, „nem történt semmi”.

„Azt hiszem, itt valaki tényleg titkol valamit” – gondolta komoran Helga. „Ha Maurice látta őket együtt… lehet, hogy Rowena mégis elhallgatott valami fontosat?”

A csalódás váratlanul mart a szívébe. Sosem gondolta volna, hogy legkedvesebb barátnője hazudhat neki…