Aznap reggel Godric Gryffindor kis védence is csatlakozott a varázslótanoncokhoz.

Elképesztően gyorsan tanult: mintha maga is varázslónak született volna. Godric olyan büszkén figyelte a fiú ügyködését, mintha saját gyermeke lenne.

Főleg azt tartotta csodálatraméltónak, hogy a fiúcska varázstehetsége és ereje alapján meg nem mondta volna bárki, hogy mugli származású. Tehetsége – ha formátlan és körvonalazatlan formában is – erőteljesen megmutatkozott, emellett pedig a legjobban érdeklődő és legszorgalmasabb nebulót ismerhette meg a személyében.

- Szépen sikerült, Maurice, meg kell hagyni – dicsért meg sugárzó mosollyal Godric egy-két jól sikerült varázslatot.

- Köszönöm, uram – hebegte a kis Maurice, aki még mindig nehezen hitte el, hogy ekkora szerencse érte.

- Most már nyugodtan szólhatsz a falubeli társaidnak, hogy citrommá átkozod az orrukat, ha ki mernek nevetni! – vigyorgott Godric a gyerekre.

- Meg is teszem, ha óhajtja, uram! – húzta ki magát nagy merészen a diák.

Látszólag a két hölgynek is megtetszett a tanítvány tehetsége és tudásvágya. Salazar azonban hozzá sem szólt a gyerekhez, sőt, legjobb barátját is levegőnek nézte.

Amikor a kicsik kivonultak játszani, és csak a négy felnőtt maradt az épületben, Godric kérdőre vonta társát:

- Miért viselkedsz így velem?

- Tudod te azt nagyon jól – sziszegte paprikapiros arccal Salazar. - Miután megkértelek rá, sőt, meg is tárgyaltuk… és te mégis…

- Az isten szerelmére, Salazar, hiszen ez csak egy gyerek! – Godric az ég felé emelte karjait. – Mit árthatna nekünk?

- Milyen hiszékeny vagy te, Godric! – kiáltott fel indulatosan barátja. – Arra nem gondoltál, hogy a kis védenced tájékoztatja az egész családját, mifélék vagyunk? A te könnyelműséged nem csak a mi életünkre jelent veszélyt, hanem az egész iskolára is!

E szavaknál körbemutatott a nagytermen. Godric bosszúsan horkantott egyet. Helga és Rowena egymás mellett álltak nem messze a férfiaktól, és tátott szájjal, riadtan figyelték a vitát. Még egyszer sem fordult elő, hogy a két barát így összekülönbözött volna valamin.

- Salazar, kérlek! – fintorgott Godric. – Régóta figyeltem ezt a gyereket. Szinte semennyi időt nem töltött a családjával. Higgy nekem, tényleg így van. Még a többi gyereket is kerülte. Ezek szegény emberek, csak nem fognak ránk vadászni, hiszen annyi más dolguk akad!

- Itt nem erről van szó! – csattant fel Salazar. – Megbeszéltük, hogy ilyen népeket nem választunk be a tanulóink közé, igaz-e? És te a megkérdezésem nélkül hoztad ide ezt a… ezt a…

- Ide figyelj, Salazar Slytherin – vágott közbe ingerülten Godric. – Vedd tudomásul, hogy azt hozok ide, akit csak akarok. Ez az én iskolám is, nem csak a tiéd.

- Akkor is illene beavatnod ezekbe a dolgokba! A legjobb barátom vagy! – kiabálta sértetten Salazar.

- Tudtam, hogy jelenetet fogsz rendezni, ezért nem kérdeztem meg! – állt készen a felelettel a másik. – Egyébként pedig sem Rowena, sem Helga véleményét sem kértem ki, hogyha ez megnyugtat.

- Ez elég nagy szégyen! – replikázott Salazar. – Ezt az iskolát mi négyen együtt vezetjük, és ez egy elég nagy horderejű döntés, amit nem volt illendő a hátunk mögött meghozni!

- Akkor most kérdezem meg – fordult a lányok felé Godric. – Helga, Rowena: elégedettek vagytok a fiúval? Nagy hiba volt őt idehozni? Feleljetek hát!

- Az én véleményemet már ismeritek – válaszolt Helga. – Én úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget. Előttem ezek a gyerekek egyenlők, lényegtelen a származás vagy a vagyon, vagy hogy ki mennyire tehetséges. És te mit gondolsz, Rowena?

- Ez mégiscsak egy iskola – kezdett bele a feleletbe a másik hölgy. – Szerintem azokat kell okítanunk, akik szorgalmasak és könnyen taníthatók, és ezzel is növelik iskolánk hírnevét. Ez a fiú pedig igenis okos és szorgalmas. Többet tudott néhány varázslógyermeknél is. Tehát én azt mondom: ha ideillik az iskolánkba, miért számítson a származása?

Salazar arca, amely közömbösen tudomásul vette Helga álláspontját, most fájdalmasan megrándult. Godric viszont elégedetten vette tudomásul, hogy a másik két alapító is osztja álláspontját, és kissé megenyhülve fordult barátja felé.

- Látod, Salazar? Minket nem zavar, hogy honnan jött az a gyermek. Miért nem tudsz te is velünk örülni? Nem nézhetsz keresztül rajta, hiszen a te tanítványod is…

- Akárhogy is vélekedtek, az a gyerek az marad, ami! – vágott vissza Salazar. – És ha azt hiszitek, hajlandó leszek akár csak ránézni is, tévedtek!

Azzal faképnél hagyta elképedt társait, és dühösen elcsörtetett a szobája felé.

Godric gyomrában jeges érzés kezdett növekedni: nem gondolta volna, hogy védence megjelenése ekkora vihart fog kavarni legkedvesebb barátja lelkében. Márpedig Salazar komolyan megsértődött, nem csak rá, hanem a két hölgyre is. Pedig ő semmiképpen sem akart viszályt szítani a hangulatos, barátságos iskola légkörében.

A másik három egy ideig meg se mert szólalni. Végül Helga nyugtalan, remegő hangja törte meg a csendet:

- Majd csak megbékél…