Rowena Ravenclaw uzsonnáit valóban mindenki kedvelte. Egyrészt a jó társaság, másrészt a friss házi bor és a finom falatok miatt. Egyesek azonban (bár ezt mélyen titkolták) a házigazda személyét részesítették legnagyobb előnyben.

Rowena nem volt túlságosan szép hölgy. Hegyes sasorra és előreugró álla nagyon tiszteletet parancsoló külsőt kölcsönzött neki. Legtöbben megszólítani sem merték, annyira megrettentek a hölgy komolyságától. Hangja mélyen, határozottan csengett, és ha megszólalt, mindig valami okos vagy bölcs dolog hagyta el szép ívű száját.

Legjobb barátnője, Helga Hufflepuff nem hiányozhatott egyetlen összejövetelről sem. A két leány megjelenése, viselkedése szinte tűz és víz: Helga pirospozsgás és telt volt, idomait kiemelő ruhákban járt. Folyton csak csacsogott, kacérkodott a férfiakkal, és őt vitték a legtöbben táncolni.

Egyesek Rowena, mások Helga szívét igyekeztek elnyerni, ezért egy uzsonnát sem hagytak volna ki. Aztán, amikor ráébredtek, hogy a hölgyeknek eszük ágában sincs hozzájuk menni, el-elmaradoztak. Egyedül Godric és Salazar járt vissza az összes uzsonnára.

Ezen a mostanin a megszokottnál is többen jelentek meg. Rowena konyhásai kitettek magukért, friss vadhússal szolgáltak és pudinggal. Aztán lassacskán felszívódott a vendégsereg, késő este már csak a két nő, Godric és Salazar ülte körbe az asztalt.
Helga és Godric heves vitát folytattak valamiről. Utóbbi egy kicsit felöntött a garatra, hála Rowena remek frissítőinek. Salazar gúnyosan vigyorgott legkedvesebb barátjára. „Még hogy nincs köztetek semmi”, gondolta magában.

- Még egy kis mézsört, Salazar?

Rowena hangja kizökkentette a gondolkozásból a férfit. Nagy, barna szemeit az övére emelte, sötét haja kiszabadult az elegánsan feltekert kontyból. Úgy festett, mint egy gesztenyebarna vízesés.

- Nem, köszönöm, eleget ittam már – rázta a fejét Salazar, megnyomva az utolsó három szót. Hiába, Godric rá se hederített.

- Az a véleményem, kedves Helga – nézett végig beszélgetőtársán –, hogy tennünk kellene valamit, amitől az utódaink tisztelettel emlékeznek majd ránk. Valami nagy, hasznos dolgot, nem gondolja?

- Jaj, már megint kezded? – bökte meg Salazar. – Tudja, Rowena, tegnap ugyanezeket emlegette nekem a mezőn. Bolond fiú! Mit is tehetnénk mi, ami hasznos?

- Godric igazat beszél – felelte Rowena. – Nem elég, ha csak éljük az életünket: hasznosan kell leélnünk. Te mit gondolsz, drága Helgám?

- Ugyanazt, mint te. Godric valóban nem a levegőbe beszél, Salazar – szögezte le Helga.

- Ugyan, mire van szükségük az embereknek azon kívül, ami amúgy is megvan nekik? – legyintett Salazar lemondóan.

- Például a tudományokra! – állt készen a válasszal Helga. – Nagyon sok varázslócsalád tagjai olvasni sem tudnak. Úgy élik le az életüket, hogy az összetettebb bűbájokról nem is hallottak semmit!

- És mi mit tegyünk, kérdem én, kedves Helga? – mosolygott fanyarul Salazar.

- Egy iskola valóban jó lenne – fűzte hozzá Rowena. – Gondolja el, Salazar: felkeresnénk minden varázslógyermeket, és megtanítanánk neki az általunk használt bűbájokat.

- Hát nem lenne jó? – mosolygott bűbájosan Helga.

- Kérlek, barátom, legalább fontold meg a dolgot! – kérlelte Godric. – Látod, a hölgyek is azt gondolják, jó ötlet.

- Szép eszmék, az igaz – vont vállat a férfi –, de nehezen megvalósítható. Az iskolának épület kell, könyvekre van szükség, egyéb eszközökre szintúgy…

- Az épület megoldható! – szólalt meg Helga. – Egyik felmenőmnek volt egy elég tágas birtoka innen északra. Egy erdő meg egy kis földterület mellette. Az őseim ott vadásztak, egyszer én is jártam ott. Tele van kentaurral, egyszarvúval, még egy elég szép tó is fekszik az erdő szélén. Nagy terület áll rendelkezésre, ott megépíthetjük az iskolát, és még szép is lesz a környék!

- Egyezzünk meg valamiben – szólalt meg Rowena, hogy megelőzze Salazar újabb ellenvetéseit. – Két hónapig egyikünk se beszéljen a dologról! Ne hamarkodjuk el a döntést. Hagyjuk, hogy az elménk rágja egy kicsit ezt a gondolatot. Aztán, ha még mindig áll a dolog, két hónap múlva utazzunk el külön-külön Helga birtokára! Ha netán mind a négyen találkoznánk itt, megkezdhetjük az iskola építését.

Godric arcáról lerítt, hogy nem szívesen várna két teljes hónapot, de mégis igent intett a fejével. Helga is buzgón bólogatott. Salazar, látva, hogy mindenkit felvillanyozott a gondolat, vállat vont:

- Részemről megtehetjük…

Valóban így gondolta, sőt: így is érzett. Godric gyermekkori pajtása, mindent együtt csinálnak; miért rontsa el az örömét?

És még két hónapig százszor is végiggondolhatja a döntést!